Irányítószám: 1152
Város: Budapest
Utca: Beller Imre utca 19.
Telefon: (1) 720 92 03
Tel/Fax: (30) 569 23 11
Activity: Engi Klári vagyok, a „Jégmadár" létesítmény vezetője. Gyermekeim születése után éreztem, hogy szeretnék adni valamit ennek a fiatal generációnak, abból a pályafutásból, ami megtanította számomra a mozgás örömét, helyes tartást és a rendszerességet. Nyugat-Európában töltött éveink során sok tapasztalatot szereztem az ottani nemzetközi bölcsik és óvodák életéből, amit beépítve az itteni programba alkalmazok.
A családi napközi egy régi helyszínen, de teljesen felújítva működik 2012. őszétől. Fontos számunkra, hogy a bölcsődéskorú és óvodáskorú gyermekek boldogan, hasznosan, kiegyensúlyozottan töltsék a mindennapjaikat, amíg távol vannak a szüleiktől. Úgy gondoljuk, hogy már 1 éves kortól rendkívül jól lehet fejleszteni a babákat, természetesen játékos formában. Erre kiváló példa a TSMT (tervezett sensomotoros torna), ahol játékosan fejlesztjük a gyerekek mozgáskoordinációját az újonnan létesített tornaszobánkban. Fontos még a zenei foglalkozás, amivel a zenék és mondókák mellett a hangszerekkel is megismertetjük őket. A nagyobbakat, a már említett, szakemberek által végzett programok mellett megismertetjük a korcsolyával, úszással, de fontosnak tartjuk a szabad játék mellett, az iskola-előkészítést is a heti menetrendben. Amennyiben szeretné gyermekét egy családias, barátságos, békés környezetben tudni, ahol a mozgás és az iskolai életre való nevelés fontos mindannyiunk számára, látogasson el hozzánk személyesen is, hogy mindezt bemutathassuk. Foglalkozásaink: TSMT torna (tervezett szenzomotoros tréning); iskola-előkészítő; kislabdás mozgáskoordináció; kézműves és néptánc foglalkozás; zenebölcsi, zeneovi, angol. Emlékezetes születésnapi gyerekzsúr szervezését is vállaljuk.